Idén Május 1. elmarad. Igen járvány van, de anélkül is haldoklik a „műfaj”. A régi idők olcsó söre, virslije, és az elvtársak által rendelésre leadott jó idő nosztalgikus kórszaka tovatűnni látszik. Mint ahogyan maga az egész munkásosztály és munkás társadalom is, mára érdekérvényesítés nélkül, mozgalmak nélkül és szakszervezetek nélkül maradt. Hallottunk róluk mostanság bárhol is? Nem, mintha nem is léteznének. Érdemes lenne megnézni mikor volt utoljára számottevő mértékű munkás tüntetés ebben az országban? Elárulom, régen. Ennek két oka lehet; vagy minden tökéletes és teljesen elégedett a sorsával, pénzével, megbecsültségével a magyar munkás, vagy már nincs is magyar munkás. Mint ahogyan magyar paraszt sincs. Nagyítóval kell keresni a ténylegesen önálló mezőgazdasági tevékenységből élő családokat, családi gazdaságokat.

Valami megváltozott. Mára Hankook munkás van, Audi munkás van… magyar munkás nincs, kiveszett, veszélyeztetet faj lett. És ezt képezi le a honi és a nemzetközi (de legalábbis európai) politikai paletta is. Mondjon ma valaki egy egyszerű, kétkezű, munkásembereket képviselő pártot? Talán a haló poraiban még mindig létező, múltját felmutatni nem merő, jövővel pedig nem rendelkező MSZP az utolsó, ami elmondhatja ezt magáról. Baloldali pártok vannak, liberális pártok is (bár más néven, mert ez a jelző olyan szinten leszerepelt a honi közbeszédben, hogy kell úgy 15 év mire visszatérhet), de szociális érzékenységgel a munkás embert képviselő párt nincs, mint ahogyan a vidéket és parasztságot képviselő kisgazda párt sincs.

A politika észrevétlenül más dimenzióba költözött. Vagy egész egyszerűen végképp elhagyta a valóságot, az embereket, minket, akiket képviselnie kellene.

Érzelmi, indulatvezérelt, „gyökkettős” táborokba lettünk besorolva, jobbra és balra. Össze lett olvasztva, munkás, paraszt, értelmiségi… mindenki, és lett belőlünk bevándorlás ellenes, vagy támogató, vírusszkeptikus vagy oltáspártoló, klíma katasztrófától rettegő vagy azt elbagatellizáló...

Észre sem vettük, de a politika már nem rólunk szól, réges-régen. Ami megmaradt, az a hatalomért való állandó küzdelem, a szenvedő, hol boldog, hol boldogtalan egyre többet és többet fogyasztó, ezért a teljesítmény kényszerében vergődő ember, aki egyre jobban elveszíti önazonosságát és elveszíti a kapaszkodóit, hogy kihez, mihez is tartozik ő, azaz mi, azaz én.      

Ideje lenne felemelni a fejünket és észbe kapni! Mielőtt teljességgel le nem gyűr a jövő, az ablak alatt ólálkodó digitális falanszter. És megtalálni újra a kapcsolódási pontjainkat, a hovatartozásunkat, a hitünket, önbecsülésünket, önazonosságunkat.  

Igen, én magyar, munkás, újpest szurkoló, református, családapa vagyok.

Igen, én Erdélyből áttelepült csíki székely ember vagyok és szívemben ott is maradok mindig.

Igen, én ateista, MTK drukker, könyvtáros vagyok.

Igen, én baranyai sváb szőlősgazda vagyok, akinek kitelepítették a családja nagy részét 45-ben.

Igen, én…    

…

Ezek vagyunk, nem mások.

https://www.facebook.com/Rokaffy-Farkas-100597455351741