Amerika igazi arca

Mi jár a fejemben a legutóbbi washingtoni Trump - Zelenszkij találkozó beszámolóit nézegetve? Talán az, hogy remélem az én gyerekeimnek nem kell majd újra oroszul tanulniuk, mint nekem, aki legutolsó évfolyamként még az általános iskolában, de kötelezően ismerkedtem hétről -hétre Tolsztoj nyelvével. Gyűlöltük. Nem azért, mert nehéz volt, vagy mert logikátlan, vagy teljességgel idegen hangzása lett volna, hanem azért, mert muszáj volt, mert diktatúra volt.

Az” elmúlt 40 év” immáron 35 éve elmúlt és nekem mégis ott van a zsigeri félelem, a hatalmas kő a gyomrom tájékán, hogy 40 évvel a rendszerváltás után majd újra jön a fordulat és keleteurópát és benne minket magyarokat is ugyanúgy odadobnak az évszázadok óta újra meg újra nyugat felé ácsingózó orosz medve halálos mancsainak ölelésébe, mint most teszik azt az ukránokkal. Próbálja az ember úgy magyarázni, amit látott, hogy mindez csupán egyetlen ember elképesztő egójának következménye, aki milliókat képes odadobni, ha esetleg valaki nem hódol neki kellőképpen, de nem, nem erről van szó.

Vitatkozhatunk arról, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, de ami megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az orosz csapatok lépték át először behatolási és hódítási szándékkal egy szomszédos ország határát, jelesül Ukrajnáét és nem megfordítva. Ez tény. Ebben az esetben pedig az is tény, hogy az agresszor napnál is világosabban Oroszország. És az is tény, hogy a megtámadott Ukrajnát a harc felvételére 100%-ig bátorította az az Amerikai Egyesült Államok, ami hadianyagot, pénzt, hírszerzési támogatást és még nagyon sok mindent megadott, csak, hogy ezen keresztül is kivéreztesse ősi riválisát az épp másik riválisával Kínával összefogni készülő Oroszországot.

Igazi, klasszikus nagyhatalmak közti proxi háború ez, csak éppen nem a texasi meg floridai tengerészgyalogosok halnak bele, hanem szerencsétlen ukrán fiatalok és kárpátaljai magyarok, a másik oldalon pedig már a világukról semmit sem tudó észak koreai kiskatonák.

Nem, ez nem egyetlen ember, jelen esetben Trump egoja. Oroszország felkínálta az USA pedig kiszámolta, hogy egyszerűbb lesz megvenni azokat az ásványkincseket, lítium lelőhelyek kitermelését… majd az orosz cégektől, mint fizetni rendes árat értük az ukránoknak. Bátorították őket, biztatták őket, hitegették őket, most pedig odadobják őket a kíméletlen gyilkosoknak.  Gyomorforgató.

Pontosan úgy, ahogyan minket is odadobtak 56-ban, a cseheket 68-ban, most az ukránokat 2025-ben. Felkészülnek az észtek, lettek, litvánok, utána pedig mi jövünk.

Felfoghatatlan, hogy abban az országban, jelesül a mi hazánkban, ahol Oroszország vérbe fojtotta a szabadságharcunkat 1849-ben, majd 4 éven át lőttük egymást az első világégés idején, majd 44-ben végig erőszakolták asszonyainkat és lányainkat, 56-ban vérbefojtottak minket újfent, azon kell vitatkoznunk, hogy Oroszország vajon a barátunk-e? Nem, nem az, és soha nem is lesz az. Ők zsákmányállatként tekintenek ránk. Mi kell ahhoz, hogy ezt végre felfogjuk??!!

Ők azonban legalább mindig szemből jönnek. A nem éppen önszántából, hanem hadifogolyként Szibériát megjárt nagyapám egy mondatot ismételgetett öreg korában is unos untalan; „Az Amerikának ne higgyetek”! Igaza volt. Amerikának nem lehet hinni. Amerika végre kimutatta az igazi, a valós foga fehérjét, hogy a legnagyobb kizsákmányoló és a legaljasabb áruló is egyben, aki nem szemből, hanem mindig hátulról jön és tulajdon szövetségesét szúrja hátba.

Akinek innentől egy fikarcnyi kétsége lenne efelől, az nem a valóságban él. Aki azt gondolja, hogy Amerika másként tekint majd ránk magyarokra, mint Európa bármely más országára, az lázálmokat dédelget. Amerika elengedte Európát, és mi is Európában vagyunk. Nem a barátunk többé és Magyarországgal sem bánik másként, mint bárki mással az öreg kontinensen, nem is tudna másként bánni, mert a mi hazánk ott fekszik Európa szívében, annak kellős közepén.

Amerika azonban elkövetett egy óriási hibát, megmutatta az igazi arcát. Mert ez volt a valós arca mindig is. És lehet, hogy hajbókolni fognak neki még egy darabig, de hinni nem fog neki senki sem. És elhajtott, megvámolt, hátba szúrt korábbi szövetségeseit boldog örömmel fogja összesepregetni maga mellé az a Kína, akivel szemben épphogy barátokat kéne gyűjtenie még neki is.  Fog -e hinni mindezek után Amerikának egy Tajvan, vajon őket mikor hagyja el? Fog -e hinni egy Japán, vagy Törökország, egy regionális uralomra törekvő Szaúd-Arábia, egy Mexikó, egy Kanada…nem sorolom tovább.   

Nem egyből -mert azt nem is lehet-, de Amerikát el kell hagynia mindenkinek. Nekünk is. Iszonyatos energiákat felemésztve kell minél hamarabb egy valós védelmi képességet összekovácsolnia Európának, még mielőtt az USA kilép a NATO-ból, hiszen innentől akár ez is bármikor bekövetkezhet.  És ebben az egységes európai gondolkodásban nekünk kelet -közép európai országnak kell élen járnunk, mint ahogyan a lengyelek teszik, mert az Orosz medve minket fog ütni először, nem Franciaországot, vagy épp Itáliát. Élet halál kérdés az egységes Európa, mielőtt megkötik a fejünk felett az alkut a nyugateurópai országok is egy NATO nélküli, EU nélküli világban, ahol 40 évvel az „elmúlt 40” után Brüsszel helyett újra Moszkvából diktálnak majd nekünk, csak onnan nem földalapú, meg felzárkóztatási támogatást fogunk kapni, hanem korbácsot, meg kötelező orosz tanulást. Mi még emlékszünk rá milyen az, soha többet! Isten segítsen minket erre!     

Szögezzük le, politikában bármi lehetséges. Még akkor is, ha bizonyos események adott ponton és adott pillanatban elképzelhetetlennek tűnnek, jöhet olyan fordulat, ami mindent megváltoztat, mindent felülír. Mert a politikai alapvetés évezredek óta nem változott és nem változik, miszerint; a hatalom megszerzésére vagy éppen megtartására irányuló törekvés mindent, azaz mindent felülír.

A közelmúlt hazai példáiként tarthatjuk számon, ahogyan a rendszerváltáskor még a néhai SZDSZ ifjúsági tagozatának tartott liberális Fidesz közel másfél évtized alatt hogyan sétált át a konzervatív már-már szélső jobboldalra, és a friss „politikai népvándorlásban” az a DK és az a Jobbik, melyek nemrég még egymás kommunistázásával és nácizásával voltak elfoglalva, nemhogy szóba állnak, hanem jelen pillanatban választási szövetséget alkotnak egymással. Példák hosszú sorát tudnánk hozni a magyar vagy nemzetközi politikatörténetből, ilyen vagy még ettől nagyobb mértékű politikai pálfordulások sokaságára.  

És mivel „soha nem mond azt, hogy soha” igen, az is előfordulhat, hogy a Fidesz és s KDNP pártszövetség egyszer felbomlik.

 https://www.facebook.com/Rokaffy-Farkas-100597455351741

A közeljövőben ez két esetben fordulhat elő:

• A.) A soron következő országgyűlési választások előtt a Fidesz valamilyen okból oly mértékben meggyengülne, mely előre vetítené a biztos bukás ódiumát. Ebben az esetben a tényleges tagsággal alig rendelkező kézi vezérelt KDNP vezetése a honi Katolikus Püspöki kar nyomására dönthet úgy, hogy nem kívánja szekerét a bukó félben lévő narancsos szekér rúdjához kötni és „mentsük ami menthető” alapon önálló indulás mellett dönt.   

Valljuk be, erre csekély az esély. Egyrészt minimum 5-6 Szájer ügy, vagy egy teljességgel elszabadult koronavírus járvány, vagy valami előre nem látható földcsuszamlás szerű politikai változásnak kellene ehhez bekövetkeznie. Arról nem beszélve, hogy ebben az esetben egy a Fidesszel maradó KDNP bukna ugyan, de egy Fideszről leváló KDNP egyszerűen megszűnne létezni.

• B.) A másik opciónak viszont van realitása, mint vész forgatókönyv. Előállhat egy olyan helyzet, miszerint a 2022-es választás nagyon is szoros végkimenetelű lesz, melyben a jelenleg 120-170 ezer főre taksált „Fidesz árvák” szavazatai majd döntő fontossággal bírnak. Konzervatív, nemzeti, keresztény elköteleződésű szavazókról beszélünk, akik árulásnak tekintenék a Gyurcsányra adott voksukat, de az oda pártoló Jobbik miatt elgondolkodnak, hogy mégis oda húzzák az ikszet, mert a Fidesz az álkereszténységével és korruptságával már nem opció számukra. Alapvetően egy önálló, szélsőségektől mentes jobbközép párt tudná megszólítani őket. (Mi hazánk itt kiesett) Egy önálló KDNP azonban alkalmas lenne erre, amely kellően megtámogatva és „felhizlalva” hozná azt az 5-8 %-ot ami eldöntené a választást, és láss csodát a választás másnapján bejelentenék a koalíciót a régi harcostárs Fidesszel.    

Kiélezett, kockázatos, politikailag unortodox lépés lenne. De a politikában tényleg bármi megtörténhet.    

Fotó: https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/08/orban_gyozelmi_beszed_2018_valasztas/

Annak ellenére, hogy nem dördült el startpisztoly, a tegnapi nappal kezdetét vette a fedett pályás, 2021. okt. 23-ig tartó atlétikai versengés, melynek győztese az ellenzék miniszterelnökjelöltje és Orbán Viktor várható kihívója lesz a 2022-es parlamenti választáson.

Hogy ez most egy vegyes váltó lesz-e, vagy egyéni szám, és hogy sprint, 800 m, netán maraton, nagy eséllyel még a versenyzők maguk sem tudják. De Jakab Péter személyében az első futó vagy kiugrott már most a rajtvonalnál és jogosulatlan előnyt próbál összeszedni, vagy készakarva előre engedték „nyúlnak”, hogy felvezesse és jobb eredményhez segítse az utána induló igazi versenyzőket.

Miért jó ez neki és miért jó a Jobbiknak? Mit remélnek ettől?

Hírnevet, média felületet és minél nagyobb szeletet a tortából. A tiszteletre méltó, ám de láthatatlan párttal és láthatatlan politikai háttérrel rendelkező Pálinkás Józsefet leszámítva, konkrét miniszterelnök jelöltségre való bejelentkezés az ellenzéki térfélen ez idáig nem történt. A nevek röpködnek, ami figyelemfelkeltésnek jó. Lehet szörnyülködni, hogy ki NE legyen jelölt. Lehet kéretni magukat, lehet közben folyamatosan modellezni, elemezni és mérni az aktuális versenyzők támogatottságát, esélyét a végső győzelemre, de tény, a verseny még nem lefutott. Mint ahogy tény az is, hogy ezek után, aki célba akar majd érni, fel kell mennie a pályára.    

Új fejezet nyílik a magyar politikatörténetben. Olyan, ami más, régebbi, fejlett demokráciákban bevett gyakorlat, hogy az előválasztáson igazi kard ki kard helyzet alakul ki a jelöltek között, de aztán végül a győztes mögött mindenki kötelességszerűen felsorakozik. Ezt nézhetjük végig újra meg újra az amerikai elnökválasztást megelőző jelöltállítási folyamatban. Sokkal magasabb fokú politikai érettség kell hozzá, mint, ami idáig a magyar politikai közeget jellemezte. Izgalmas lesz, hogy nálunk, sikerül-e ezt megvalósítani. Ha nem, az ellenzék elbukott, mielőtt megkezdődhetett volna a 2022-es kampány. Ha azonban sikerül, ékes cáfolat lehet ez a fanyalgóknak és elkötelezett Fidesz szimpatizánsoknak, akik szerint együttműködés és kormányzásképtelen, összetákolt politikai túlélők gyülekezete a jelenlegi ellenzék.

Visszatérve, a zsidó felmenőit vállaló, identitásában magát római katolikus magyar embernek tartó, a miskolci –korábban szocialista - elit iskolájában érettségizett, majd egy roma iskolában történelem tanárként dolgozó, Jobbik politikus Jakab Péterre.

Hogy van –e esélye? Valószínűleg nincs. Bár amint látható egy ilyen pedigrével akár integratív személyiség is lehet(ne). Ha nyúlként küldték előre, akkor jó eséllyel egy esetleges belügyminiszterség van beígérve neki. Amennyiben a saját szakállára ugrott neki a távnak, akkor az ellenzéki térfélen sem tudják, hogy ki az az 1, 2 avagy 3 ember, akiben esetleges kormányfőként gondolkodhatnak. Én mégis úgy tippelem, hogy Jakab egy „nyúl”.

Kövesd Farkast a Facebookon;  https://www.facebook.com/Rokaffy-Farkas-100597455351741

Szegény Vona Gábor tudna mesélni arról, hogy mit kap majd az az ember, aki kormányfő jelöltként szembe kerül a komplett Fidesz médiával. Meggyőződésem, hogy az igazi versenyző/k épp ezért az utolsó pillanatban fognak csak kifutni a pályára.

Most elindulnak az aktív politikai szereplők, pártelnökök, akiket amúgy is ütnek állandó jelleggel. A verseny nagy hírveréssel megkezdődik az esélyeseket pedig majd májusban, de lehet, csak szeptemberben látjuk majd megjelenni.

A cím nyilvánvalóan fikció. Nincs épeszű politikus, aki nyertes helyzetből –márpedig minden ellenzéki híreszteléssel szemben a Fidesz abban van – kiengedné a kezéből a győzelmet. Nyilván a jelenlegi kormánypárt is mindent meg fog tenni, hogy a soron következő parlamenti választást is megnyerje. Az előjelek alapján azonban nehezebb dolga lesz, mint eddig bármikor. Az eddigi „ellenségkép kampány” helyett ezúttal kényszerűen egy teljesítményalapú osztogató kampány várható. Ennek beharangozása már el is kezdődött a 25 év alattiak szja kedvezményével, és a vidékre szánt 1000 milliárdos támogatások belengetésével. Nem kérdés tehát, hogy egy ilyen típusú kampányban is a Fidesznek lejt a pálya, de ezúttal nem olyan mértékben, mint a két legutóbbi választáson.    Mind erőforrásban, mind mozgósítási erőben a soron következő választást eldöntő „csatatér” körzetekben –melyek döntően vidéki, falusias körzetek – messze jobban áll, mint az ellenzék és még a határon túlról érkező listás szavazatok is erősítik majd. Ettől függetlenül egy-egy jól időzített „Szájer típusú bomba”, a nemzetközi politikai környezet hirtelen átalakulása, vagy egy elhúzódó koronavírus járvány... előidézhet olyan politikai - társadalmi helyzetet, hogy 2022-ben a jelenlegi ellenzék alakíthasson kormányt.

Két kérdés merülne fel ebben a pillanatban azonnal; Az egyik, amit mindenki boncolgat, hogy egy ilyen, ideológiailag egymástól hatalmas távolságra álló szereplők alkotta kormány mennyire lenne működőképes? Konkrétan meddig húzná? A másik kérdés, hogy miként reagálna a Fidesz egy esetleges vereségre?  A Fidesz törzsszavazó bázisát nyilván sokkolná. A Trump hívek reakcióiból kaphattunk némi ízelítőt az óceánon túlról, hogy az elvakult politikai fanatizmus mi mindenre nem képes. Nyilván csalást kiáltanának, mégis meggyőződésem, hogy Trumppal szemben Orbán reakciója és a párt felső vezetésének reakciója más lenne. Több okból.

Kövesd Farkast a Facebookon;  https://www.facebook.com/Rokaffy-Farkas-100597455351741

Először is azért, mert a politikai hatalom elveszítése nem járna együtt a gazdasági hatalom elveszítésével. Jelen pillanatban a hazai gazdasági elit jelentős többsége NER –függő. Még ha jó eséllyel el is indulna ellenük egy elszámoltatási kampány, az jóval lassabban haladna, mint pl. ami most Szlovákiában zajlik. Egy dologra kellene figyelniük, hogy tovább kihúzzák, mint a nagy eséllyel rövid időn belül beboruló sokszínű kormányzó formáció.

Másodszor; Egy esetleges Fidesz vereség lehetőséget teremthetne a párton belüli fiatalításra, újraosztásra. Megszokott, és már régen kellemetlenné vált arcokat lehetne eltüntetni a vereségre való hivatkozással a párt arculatából mindenféle veszteség nélkül.

Harmadszor; azokat az ezermilliárdokat, melyeket most elosztogatnak, és amelyekre egy pandémia utáni kilábalási időszakban égetően nagy szükség lenne, nem nekik kéne pótolni, hanem az utánuk következőknek.

És végül; bár a feltüzelt bázis aktív és passzív ellenállást hirdetne és követelne, velük szemben, mintegy őket a politikai korrektség jegyében lehiggasztó pártvezér megmutathatná, hogy márpedig ő igenis, lelke mélyén ízig –vérig egy demokrata.  És ez nagyon is jól jönne neki, amikor 2 évvel később egy előrehozott választást követően megint kormányt alakít.

Megkockáztatom, ha Orbán még nem adta fel végleg, hogy szintet lépjen és egyszer a nemzetközi, európai politika mezejét tapossa, ahhoz ez elengedhetetlen lenne, hogy megtegye.

Majd meglátjuk.

Lehet, hogy 2022-ben veszít, de akkor sem veszít, sőt…