Szájer, te böszme!

 

Egy ugyanazon a napon érkezett a két hír. A Varsóba látogató talpig református Orbán Viktor katolikus misén való részvétellel indította napját Lengyelországban, miközben Belgiumban drogos sex orgián kaptak rajta egy magyar Európa parlamenti képviselőt, aki az eseményt követően lemondott.

(egyetlen magyar képviselő mondott le mostanság és az az ős Fideszes Szájer József, a kör bezáródni látszik)

orban-szajer.jpg

Nem lennék Orbán Viktor helyében. Kezd ugyanis elszemtelenedni a csapat. Amikor a legjobban kéne, hogy összezárjanak hátat hátnak vetve, böszmeséget böszmeségre halmoznak a másod - harmad vonalban lévő csapattagok.

Amikor van egy kellemetlen kimenetelű és várhatóan kellemetlen következményekkel járó amerikai választási eredmény. Amikor uniós szinten lengyel elvbarátainkkal szó szerint az éltben maradásért küzdünk. (5700 milliárd forint államkasszából való kiesése egyenértékű ezzel, ennyi felzárkóztatási forrástól esik el ugyanis az ország, és vele együtt az erre az összegre előzetesen bejelentkező NER cégek, ha sokáig vacakolunk még a belengetett vétónkkal). Amikor egyre karakteresebben alakul a Fidesszel szemben a közös ellenzéki lista. Szilárdunk a Demeterek nemzetségéből sikerrel uszítja magára a teljes nemzetközi közvéleményt vaskos zsidózásával, ami még itthon is védhetetlen és az eleddig megosztott hazai zsidóságot sikeresen egy közös ellenzéki platformra tereli. Ámde nemzetközileg nem csak neki, hanem a jelenlegi Magyar Kormánynak és személy szerint a kormányfőnek is borzasztó kínos és káros, amit tesz. (Ez van, ha túlfűtötté válik a csapat, ha ideológiailag kell egymásra licitálni, mert kevés a céges Volkswagen R Tuareg szolgálati kocsinak, Audi Q7 a cél, anélkül már állami szektorban lenézik az embert)  

De sebaj, mert még ezt is kivédhetné itthon a NER média, hangsúlyozva a hanyatló nyugat ópiumával szembeni jobboldali (ál)keresztény erkölcsi fölényt. A zsidózás mellé odanyomva egy kis LMBTQ ellenességet, mondván ezt akarják ránk erőltetni az átkos Brüsszelből, mi ez ellen harcolunk! Szilárd szavait félreértették, félre magyarázták, ő jó ember és jó katona. A illiberálfob, hagyományos, keresztény családmodellt tudatosan lerombolni akaró, iszlámbarát, migránssimogató, homosexualitást toleráló Brüsszel ármánya mindez.    

És erre jön Szájer! Óhh Szájer, te böszme!

Hogy tehetted ezt! Hogy nem bírtad ki, hogy kicsit otthon maradj. Miért nem kötöttél rá csomót, legalább most, legalább egy kis időre. Hát nem tudod, hogy a fehér por messziről meglátszik a szép barna szakállon?

Rendbe kell szedni a csapatot! Még most, még 22 előtt. Kiszórni, előre a várható „Borkaikat”, mert így baj lesz. Hiába jár misére a vezér, ha az alvezérek orgiáznak.

Példát kell statuálni, mert ez most már sok. Még a saját tábornak is sokk!

A Fidesz egyszemélyes arca Orbán Viktor. Az elmúlt 10-12 év az ő tévedhetetlenségére, személyes karizmájára, vitathatatlan politikai zsenialitására épül. Az alvezérek tévedhetnek, ronthatnak, hibázhatnak, de ő nem. Ez viszont, ha következmények nélkül marad, egyrészt elszemtelenedik a csapata belül (mondván bárki, bármit megúszhat) de ami nagyobb baj, nagyon csúnya árnyékot vet rá kívül.  

128777978_10158792443476093_7443093458201931209_o.jpg

Szóval Viktor, ha reformátusként felnéztél a katolikus zsolozsmás könyvből, gyere haza és tegyél rendet a fiúk között, különben baj lesz! Különben még azt fogják mondani, hogy fejétől bűzlik a hal. A végén még kitalálják, hogy a kereszténységed csak álca. Pedig szerintem nem az. Ugye nem az?

Gyere haza, gyere haza és rakjál rendet, de gyorsan, légyszíves!