Akkorát hazudtak, hogy még a Holdról is látszik!

Akkorát hazudtak nekünk, hogy még a Holdról is látszik!

„Rokaffy Farkas, vélemény”

Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar lakosság egyre jelentősebb része átverve érzi magát. Amikor a derék választópolgár nap mint nap többet fizet a boltban, előre remeg, hogy megfagy-e télen, közben pedig ugrásra készen állandóan teletankolja a kocsit, mert hátha ez az utolsó 480 forintos tankolása, a felvezetésből idézet mondat óhatatlan a kormánnyal szembeni általános életérzésé válik.

Narancssárga szuperhold látható az égen szerda éjjel

fotó: pecverzum

 Nem, még véletlenül sem fogom felmenteni Gyurcsány Ferencet, akit nagyon nagy részben felelősnek gondolok az ország romlásáért, egyben a sorozatos Fidesz kétharmadok kialakulásáért is. Feriben azonban legalább volt annyi, ha nem is gerinc, de legalább józanság, hogy kimondta, zárt kapuk mögött az övéinek, ott Öszödön, hogy neki jó ideje hazugság minden szava.

A derék magyar polgár ezekben a napokban józanodik ki és döbben rá, hogy Orbánnak is az. Csak éppen Orbán ezt nem vallja be. Az egész választási kampányban az izgága, összevissza beszélő MZP-vel szemben a stabilitást, a szakmaiságot, a megfontoltságot, kormányozó képességet sugárzó miniszterelnök épp most roncsolja szilánkokra a róla gondosan felépített képet, és veszíti el teljes hitelét. Közben pedig egyszerűen csak ki kellene állnia a haza atyjaként a nép elé, ennyit mondva;Bocsi srácok, bármi áron választást akartam nyerni.  Bocsi srácok ezt benéztem. Nem kicsit, nagyon. Persze nem csak én, hanem a többiek is, de bocsánat, ne haragudjatok!

De nem ezt teszik. Hárítják a felelősséget a negyedik!!! kétharmaddal a hátuk mögött. Igen, vitathatatlanul globálisan nehéz gazdasági helyzet és számos krízis van jelen a világgazdaságban, Magyarország mégis az egyik leggyengébb állapotában néz szembe a közeledő óriás hullámokkal. A lengyelek, a románok, az épp saját eurót bevezető horvátok mind jobb állapotban vannak, mint mi, pedig őket is pontosan ugyanazok az inflációt gerjesztő, háborús, recessziós…, hatások érik.

Kedves Viktor, Kedves Fidesz! Nincs hova mutogatni. A negyedik kétharmadban nincs hova! Jó ideje nálatok a kormány, következésképp a felelősség is. Innentől el kell ismernetek, hogy Magyarország sérülékenysége vagy puszta dilettantizmus, vagy nettó rosszakarat. A ti dilettantizmusotok, vagy a ti rosszakaratotok.

Mindemellett borzalmasan éles a kontraszt. A „bármi áron, de választást kell nyerni”, osztogató, jóléti politikáját nagyon erős kontrasztként követi a „spóroljatok ahol tudtok” halkan elmondott figyelmeztetése.  Merthogy hangosan kimondani érthető módon nem meritek. Közben nyilvánvaló módon a propaganda századotok maximális erőbedobással teszi a dolgát. Hárítja a felelősséget a háborúra, a szövetséges Brüsszelre, szerencsétlen ukránokra, hogy miért nem tűzik már ki a fehér zászlót és miért nem adják át tálcán az országukat az agresszor nagyhatalom Oroszországnak és minden bizonnyal nemsokára halljuk majd az aszály és a járvány szavakat is mint felelőseit a kialakult gazdasági, társadalmi lejtmenetnek.  Azonban Magyarország még most is jobban teljesít, még most is győztes, a magyaroknak Brüsszel még most sem parancsol, a magyarok jogait tiszteletben kell tartani…

Legalább ne öntenétek az olajat a tűzre és ne hergelnétek se magatokat se mást.

Hazudtatok. Kiderült. Kérjetek bocsánatot és próbáljátok helyrehozni, amit elszúrtatok, amíg lehet. Ennyi.