Kihúzza az Orbán-kormány a ciklus végéig?

Most alakul az Orbán utáni világ

Ami néhány hete még elképzelhetetlennek tűnt, mára valóssággá lett. Amilyen szinten ízzé –porrá zúzta április 3-án a Fidesz a mai magyar ellenzéket, elképzelhetetlennek tűnt, hogy az elkövetkező 12-16 évben ne Fidesz kormányok és személyesen ne Orbán Viktor vezesse ezt az országot, az most valósággá lett.

Image uploaded from iOS (5)

kép: index

Aminthogy az is világossá vált, hogy a magyar szavazó nem ideológia alapján, hanem a hasa alapján szavaz. Az a magyar szavazó, aki pár hónapja adó visszatérítést kapott és gyereke ingyen laptopot az iskolában, most névvel, címmel, felvállaltan ekézi éppen a facebook  oldalán az aktuális fideszes országgyűlési képviselőjét, aki a központi ukász szerint próbálja elmagyarázni, hogy „háborús helyzet” van, „energia válság” van, „megvédjük a rezsicsökkentést”…

A vicc az, hogy ezt előre pontosan lehetett látni. Teljességgel nyilvánvaló volt, hogy ha 310 forintos euró helyett 410 az euró, akkor minden, azaz minden egyharmaddal drágább lesz, az energia is. Igen  a világpiaci árak is emelkedtek nagyon nagy mértékben, de mivel euróért vesszük az energiát, mi még a brutális emelkedésre is rátesszük a 30 %-os árkülönbözetet. És miután energiára a mezőgazdaságnak, az iparnak és a lakosságnak, azaz mindennek és mindenkinek szüksége van ez újabb drágulási hullámot hoz el, ami újabb inflációs nyomást eredményez majd.

Ezt is előre lehetett látni. Én magam is megírtam már korábban. Sajnos a válság elején vagyunk, ez csak durvább lesz. Ezt követi majd a hatósági üzemanyag ár elengedése, aztán jön a befagyasztott árak elengedése… Természetesen lehet erre azt mondani, hogy ez riogatás, de sajnos nem az!

Nagyon durván megfizettetik Magyarországgal és a magyar néppel a jelenlegi kormány hetyke, nagyképű, saját szövetségeseivel rendre szembe menő politikáját.  

Mert rá lehet fogni mindent a háborúra, csak éppen nem mindennek az az oka. Abban a pillanatban, ha Magyarország belép az Európai Ügyészségbe nagyon nagy eséllyel megindulnak a visszatartott ezer milliárdok Brüsszelből és az Euró árfolyam is visszabillen úgy 360-380-ig. A Magyar Kormány azonban nem lép be, mert akkor a NER oligarchái egytől –egyig bilincsbe kerülnek. Inkább szenvedjen a teljes nép, fizessen 3-4-szer akkora rezsit mint eddig, inkább szenvedjünk az elszálló euró árfolyamtól…a Fidesz család amíg csak lehet összetart.

Kérdés meddig? Mikor jön el az a társadalmi nyomás, amivel szemben már nem tud mit tenni? Ez a nyomás most egy varázsütésre megnőtt. Nem kritikus még, mert  gyakorlatilag nincs ellenzék, ahova ezt a társadalmi felhajtóerőt át lehetne csatornázni, de kétségtelenül megnőtt. Azért az árulkodó, hogy a Kutyapártnak kell tüntetéseket szervezni, mert a parlamenti ellenzéki pártok éppen a saját maguk felszalámizásával vannak elfoglalva. Siralmas. A jelenlegi kormánytól ebben az országban csak az ellenzék siralmasabb.

Viszont ahogy a tőzsdei egyszeregy mondja, „akkor vásárolj, amikor patakokban folyik a vér és halálhörgés van az utcákon” 2022. aug. 1-el a magyar politikai életben elkezdődik a társadalmi halálhörgés. Aki akarja valaha kormányozni ezt az országot, most alakítson pártot, most lépjen elő, most kezdje el harsogni az igazságos, Európa párti társadalom jelszavát és 2-3 év múlva csudát lát…