Gyurcsány Ferenc húzz a f***ba!

Gyurcsány Ferenc húzz a f***ba!

Néhai kommunikáció szakos tanárom hallgatóinak lelkére kötötte, hogy soha, semmilyen verbális vagy írott megnyilatkozásunkat ne kezdjük mentegetőzéssel, bocsánatkéréssel. A vulgaritást sugalló cím miatt én most mégis ezt teszem. Bár miután az ukrán Kígyó sziget védőinek legendás mondata, miszerint „Orosz hajó húzz a faszba” a teljes világsajtót bejárta, talán ennyi nekem is belefér. Bele kell, hogy férjen, hátha a címzett így talán végre megérti. Kevés az, hogy bebújik a felesége mögé. Kevés az, hogy onnan néha kikandikál és eljátssza az önmérsékletet. FEL KÉNE FOGNIA, HOGY SZEMÉLYE, POLITIKAI LÉTEZÉSE, AZ ÁLTALA ZSIGERILEG UTÁLT ORBÁN RENDSZER LEVÁLTÁSÁNAK LEGNAGYOBB AKADÁLYA!     

Gyurcsány Ferenc újabb rendszerváltást ígér szavazóinak / Fotó: Pozsonyi Zita

kép; Blikk Pozsonyi Zita

A katasztrofális ellenzéki vereséget részleteznünk sokadszor is a ki tudja hány elemzés után nem kell. Mint ahogyan azzal a hiú ábránddal is fel kell hagynunk, hogy a jelenlegi megélhetési ellenzék önmérsékletet tanúsít és elhúz a magyar politika porondjáról egyszer s mindenkorra, miközben zsákruhát ölt és hamut szór a fejére. Nem, nem fognak elmenni. Csatázni fognak egymással, marakodni fognak a koncon, miközben egymást fogják darabolni teljes erővel. Gyurcsány is be fog sepregetni mindent maga alá, ami csak maradt a baloldalon. MSZP, PM, LMP felkészül, napjaik meg vannak számlálva. A Momentumban nincs teljes egység, a pártelnök és leendő frakcióvezető két külön pólus, de rajtuk kívül is több irány van a párton belül. A Mi Hazánk fogva van, őfelsége udvari ellenzékének szerepére lettek kitalálva, befuttatva, Fidesz által megtámogatva. A Jobbik olyan szintű morális csődben van, hogy létezése egészen pontosan a következő EU-s parlamenti választásig tart ki, majd ott végérvényesen megbukik.

Ebben a csődtengerben minden bizonnyal Orbánnak még saját ellenzékről is gondoskodnia kell majd, mert önként senki nem akar majd vágóhídra menni négy év múlva. Kivéve persze szerencsétlen Gyurcsányt, akiről még a DK-s, saját szavazók is úgy gondolkodnak a legfrissebb kutatások alapján, hogy a személye a Fidesz leváltásának legnagyobb akadálya. Az összellenzéki szavazótáboron belül, a szavazók több mint háromnegyede gondolja ugyanezt.

Úgy vár a magyar közvélemény elégedetlen, zsigerileg ellenzéki fele valami újra, valami másra, a mostani ellenzék helyett, mint a messiásra.

Nem rád Feri! Neked boldog nyugdíjas éveket kívánnak, vagy maximum egy íróasztalt Brüsszelben az egyik irodában, jó messzire édes hazánktól és a magyar belpolitikától.

Más kell, messiás kell, jönni is fog egy, Orbán küldeni fog egyet vagy kettőt…