Hallo, a Sas horgászni ment, vétel

Hallo, a Sas horgászni ment, vétel

 

Bár világszerte kiverte a biztosítékot, nálunk viszonylag kisebb hullámverést okozott a politikai és társadalmi közéletben az izraeli kémszoftver vitatható felhasználásával kapcsolatos PEGAZUS botrány.  Úgy tűnik eddig. Ha igaz ugyanis a direkt 36 oknyomozó írása, amelyet a mértékadó hazai hírportálok is átvettek, sokkal súlyosabb ügy ez, mint, amit a „Minden jogszerűen történt” egyszerű magyarázatával el lehetne intézni.

Népszava | Áder János pünkösdkor már az új kezdetre készülne

Fotó: népszava

Nyilván, a civilek, független újságírók, ellenzéki aktivisták és „politikacsinálók” titkosszolgálati módszerekkel történő megfigyelése is súlyosan aggályos a honi demokrácia állapotára nézve. Azonban ha az ország első emberének, a mindenkori köztársasági elnöknek a közvetlen környezetét figyelik ilyen módon, az egyrészt rendkívül kényes, másrészt kimagyarázhatatlanul diktatórikus lépés.

Rendkívül kényes, ha kiderül, hogy egy külhoni titkosszolgálat van a háttérben. Ebben az esetben ennek az az üzenete, hogy a magyar titkosszolgálatok, a komplett terrorelhárítási apparátus és a teljes belügyi stáb dilettáns módon végzi feladatát. Ha egy idegen ország ilyen mértékben képes kontrollálni Magyarország első emberét, az végtelen blama, aminek azonnali személyi következményei kell, hogy legyenek. Magyarán a belügyminiszter, de minimum az érintett biztonsági vezetők azonnal mondjanak le, hiszen miután a köztársasági elnök pl. a Magyar Honvédség főparancsnoka is egyben, ennél nagyobb nemzetbiztonsági kockázat aligha elképzelhető!

Amennyiben mégis belső „megrendelő” áll a köztársasági elnök lehallgatását elrendelő döntés mögött, az pedig a legmagasabb szintű politikai antidemokratikusság jeleit feltételezi. Ebben az esetben is igaz, hogy ilyen irányú lehallgatási engedélyt csak az igazságügyi minisztérium tudtával adhattak ki.

HOGY MERÉSZELI AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTER, VAGY ANNAK ÉPP SAJÁT BÜNTETŐÜGYÉVEL FOGLALKOZÓ ÁLLAMTITKÁRA A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK KÖZVETLEN STÁBJÁNAK LEHALLGATÁSÁT ELRENDELNI?

Ez olyan fokú bizalmi és demokrácia deficitet feltételez a jelenlegi kormány és kormányzó párton belül, ami ténylegesen csak a sztálini terror idején, vagy most is regnáló diktatúrákban lehetséges.

Csak emlékeztetőül; a jelenlegi kormányzó pártcsalád tagja az összes érintett. Áder, Orbán, Pintér és Varga elvileg egy azonos pártcsaládhoz, a Fideszhez köthető.  Államfő, kormányfő, igazságügy és belügyminiszter ugyanonnan jön. Közülük az első, a legfőbb a mindenkori Köztársasági elnök.

Itt valaki vagy nagyon bátor, vagy végveszélyben érzi magát, vagy azt gondolja bármit megtehet. Sajnos a legnagyobb esély a legutóbbira van. Ilyen azonban demokráciában nem történhet, és Illyés után szabadon, itt akkor bizony zsarnokság van…

Sokkalta nagyobb ügy ez, mint az előző köztársasági elnök plágium botránya. Vérlázító, félelmetes és végtelenül szomorú, hogy mindez végbe mehet 30 évvel a kommunizmust magunk mögött hagyó rendszerváltás után.

Ha ez következmények nélkül marad, akkor a hatósági benzinárak, - mint 3,60-as kenyér - bevezetése után végérvényesen kijelenthetjük a KOMMUNIZMUS VISSZATÉRT!

Azok hozzák vissza, akik régen a legádázabbul küzdöttek ellene.